1. fejezet
- Tele van a tököm, nem
igaz, hogy ide kellett rángatni valami baromság miatt – bosszankodtam az
ügyvédi iroda előterében ücsörögve, és bosszúsan pillantottam a menedzseremre,
Steve-re. Valójában igazságtalanul haragudtam rá, ő próbált intézkedni
helyettem, miután megérkezett az a hülye levél, de az ügyvéd lerázta őt,
ragaszkodott a személyes megjelenésemhez.
- Én sem értem, mit
akarhat, telefonon is csak azt erősítette meg, hogy családi ügyről van szó, de
soha nem mondtad, hogy élnek rokonaid Monacóban – támasztotta alá a
hitetlenkedésemet, de ettől még nem oldódott meg a rejtély. Már alig két hét
volt hátra a téli tesztekig, minden szabad percemet az edzéssel kellett volna
töltenem, hogy a novemberi műtétem után tökéletes formában kezdhessem meg a
szezont, erre iderángattak abba az országba, ahová eddig kizárólag versenyezni
jöttem.
Az óráknak tűnő
várakozás után végre kinyílt az iroda ajtaja, és az ötven év körüli pasi
beinvitált. Az ódivatú berendezésű irodában rajtunk kívül csak egy kiscsaj
foglalt helyet, először azt hittem, valami titkárnő lehet, de feltűnt, hogy
ahhoz túl fiatal. Túl sokáig nem is foglalkoztam vele, mert az ügyvéd végre
belekezdett a mondandójába, miután mindannyian leültünk.
- Először is, köszönöm
szépen, hogy időt szakított a személyes találkozásra, de miután ismertetem az
ügyet, bizonyára meg fogja érteni ennek szükségességét.
- Akkor mi lenne, ha a
tárgyra térnénk, jobb dolgom is van, mint holmi csip-csup jogi ügyek
meghallgatása – az ügyvéd erre kicsit bosszúsan felhúzta a szemét, és a még
mindig csendben ücsörgő lányra pillantott, de végül figyelmen kívül hagyta a
sürgetésemet.
- Ügyfelem, Miss
Vittoria Ines Ninette Castello de Massy a monacói gyámügyi bírósághoz nyújtotta
be a kérelmét, ugyanis szeretné, ha a jövőben az édesapja lenne a kizárólagos
gyámja…
- Ez nagyon szép, de
mégis mi a fene közöm van nekem ehhez? – kérdeztem türelmetlenül, mert kezdtem
magam egy szappanoperában érezni.
- Nos, Mr. Räikkönen,
ugyebár Ön 1997 májusában Monacóban járt egy autóversenyen…
- Igen- feleltem
bosszúsan – Harmadik lettem egy ostoba hiba miatt, pedig akár nyerhettem
volna... – itt azonban az ügyvéd a szavamba vágott.
- Nos, Ön a verseny
utáni estét az egyik helyi szórakozóhelyen töltötte, ahol megismerkedett
Alessandra…
- Igen, asszem így
hívták – feleltem, mert azonnal beugrott a kiscsaj. Úgy nézett ki, mint egy
szupermodell és egy hippi keveréke, kicsit talán flúgos is volt, de aznap ő
volt az egyetlen, aki fel tudott vidítani az elmaradt győzelem után. Na és
persze az ágyban is elég klassz volt.
- Kérem, hadd fejezzem
be. Szóval együtt töltötte az éjszakát Alessandra Augustine Castello de
Massy-val. 1998 februárjában pedig megszületett ez az ifjú hölgy, Vittoria,
akinek az édesanyja Alessandra… - Oké, kezdtem tényleg azt hinni, hogy ez egy
dél-amerikai sorozat felvétele. Nagyon jól tudtam, hová akar kilyukadni a pasi,
de a helyzet egyszerűen abszurd volt, ez pedig annyira eltompított, hogy
képtelen voltam bármit is reagálni. Steve azonban megtette helyettem is.
- Ez nevetséges! Vagy a
nő hazudik, vagy ez a lány találta ki az egészet, hogy így jusson pénzhez.
Érdekes, hogy az elmúlt másfél évtizedben eszük ágában sem volt… - kezdett bele
ironikusan nevetve, az eddig csendben ülő csaj azonban hirtelen felpattant,
láttam, ahogy a kezeit ökölbe szorítja, és már vártam is, hogy elkezdjen
hisztizni, a hangja azonban nyugodt és kimért volt.
- Ne nevezzen még
egyszer hazugnak – mondta Steve-nek, majd hozzám fordult, és egyenesen a
szemembe nézett. – Nem kell a pénze. Nem kell magától semmi. Egyetlen dologban
kérem a segítségét, utána többé nem fog hallani rólam – bár a hangja továbbra
is nyugodt maradt, a tekintetében az elszántság mellett valami félelmetes
kétségbeesést láttam, és azt hiszem, attól a pillanattól kezdve tudtam, hogy
igazat mond.
- DNS tesztet
követelünk! – kiabált az ügyvédre Steve, én azonban csendre intettem.
- DNS tesztre
mindenképpen szükség lesz, csak így bizonyíthatjuk a gyámhatóságnak, hogy
valóban ön a hölgy vér szerinti apja – válaszolta a pasi, én azonban továbbra
is a lányom… a lányt figyeltem.
- Miért most? –
kérdeztem, mert bár ezernyi kérdés kavargott a fejemben, fogalmam sem volt, mit
mondhatnék, ő azonban nem csodálkozott a kérdésemen.
- A törvények szerint
16 éves kortól kérvényezhető a nagykorúsítás. Ehhez azonban a törvényes gyám
beleegyezése kell, a nagyszüleim azonban hallani sem akarnak az egészről –
felelte olyan hangon, mintha csak az időjárásról beszélne.
- Mi köze ehhez a
nagyszüleidnek? Az anyád… - kezdtem bele a legrosszabbtól tartva, ő azonban
közbevágott.
- Nem, nem halt meg. De
ez lényegtelen, jelenleg a nagyszüleim a törvényes gyámjaim, és amíg ez így
van, nem élhetem a saját életemet. De ha az apám kérvényezné, hogy átvehesse a
felügyeleti jogokat… - Az ittlétünk alatt most először remegett meg a hangja,
csak most láttam meg igazán, hogy tényleg nem egy felnőtt nő áll előttem, hanem
egy kétségbeesett kamaszlány.
- Uram, megértem, hogy
az eset meglepte Önt – szólt közbe az ügyvéd, mire én gúnyosan horkantottam
egyet, ő azonban zavartalanul folytatta – javaslom, hogy mindenekelőtt
végeztessék el a DNS-tesztet, hogy biztosan kiderüljön az igazság. A helyi
kórházban fogadják Önöket még a mai nap folyamán.
Láttam, hogy Steve válaszolni akart, én azonban egy pillantásommal jeleztem, hogy most kivételesen
én intézkedek.
-
Rendben. Steve, kérlek, foglalj magadnak és nekem is szobát valamelyik
hotelben, és jelezd a pilótának, hogy egyelőre nem indulunk haza. Addig mi
elmegyünk a kórházba – pillantottam a lány felé, aki újra hűvösnek és erősnek
mutatkozott, mintha egy falat húzott volna maga köré.
***
A taxiban ülve nem volt
rá lehetőség, hogy folytassuk a beszélgetést, hiszen a téma nem tartozott a
sofőrre, a kórházban pedig azonnal fogadtak minket, úgy tűnt, az ügyvéd már
előre megszervezte ezt az egészet.
- Rendben, az
eredmények holnap délutánra várhatók, amint meglesznek, eljuttatjuk az ügyvéd
úrnak, ő majd tájékoztatja Önöket – mondta a nővér, aki a vérvételt
bonyolította le.
A kórházból kilépve
mindketten kissé tanácstalanul álltunk meg, egy darabig csendben néztünk
egymásra.
- Gondolom az ügyvéd
magát is felhívja majd, hogy mikor mehetünk hozzá, majd ott találkozunk – mondta
zavartan, és már hátat is fordított volna nekem, én azonban megfogtam a karját,
mire ő ijedten nézett rám.
- Ugye nem gondoltad
komolyan, hogy ez ennyi lesz? Jó pár kérdés van, amit tisztáznunk kéne – néhány
pillanatig tanácstalanul nézett rám, látszott rajta, hogy fontolgatja, le tud-e rázni valahogy, de végül megadta magát.
- Rendben, van itt egy
étterem, ahol normálisan lehet beszélni, nem zavarják az embert, még akkor sem,
ha felismerik magát…
- Mi lenne, ha nem
magáznál? – kérdeztem türelmetlenül, de nem tűnt olyannak, akit ennyivel meg
lehet enyhíteni.
- Nem ismerjük egymást,
de rendben, tegeződjünk – válaszolta továbbra is kimérten, majd intett, hogy
merre induljunk.
Az étterem tényleg nem
volt messze, és egy elkerített boxba ülve tényleg nyugodtan beszélgethettünk…
volna, ha nem telt volna hosszú percekbe, mire ki tudtam nyögni valami
értelmeset.
- Elmondanád újra a
neved? A Vittoria után elveszítettem a fonalat – ez volt az első eset, hogy a
szája szegletében egy kis mosolyt fedeztem fel.
- Vittoria Ines Ninette
Castello de Massy… de röviden csak Vicky, mert a Vittoriát utálom, az Ines és a
Ninette meg csak szimplán gáz – sorolta, én pedig képtelen voltam nem nevetni
rajta.
- Miért nem kerestél
meg eddig? Talán ha korábban megismerkedünk… Fogalmam sem volt arról, hogy
Alessandra terhes lett. De tudta a nevem, megkereshetett volna – tört ki
belőlem a kérdés, ami már az ügyvédi irodában is motoszkált bennem.
- Én nem tudtam, ki
vagy, csak a múlt hónapban sikerült kizsarolnom a neved anyámból, akkor is csak
azért, mert részeg volt – volt valami félelmetes abban, hogy ilyen
természetességgel beszélt erről.
- Alessandra? De… Akkor
ezért nevelnek a nagyszüleid? – kérdeztem döbbenten, de igyekeztem nem
éreztetni vele a sajnálatot, rögtön láttam rajta, hogy azt utálná.
- Azt hiszem, mindig is
ők neveltek, anyára ráfogták, hogy alkalmatlan erre a szerepre, elküldték
külföldre tanulni, aztán ráerőltettek egy házasságot. A helyében én is a piába
menekültem volna. Épp ettől akarok megmenekülni! Elegem van abból, hogy nem
csinálhatom azt, amit akarok, hogy a hülye arisztokrata elveiknek kell
megfelelnem. Ha továbbra is velük kell maradnom, inkább megölöm magam – A
legfélelmetesebb az volt az egészben, hogy amit mondott, nem lehetett kamaszos
hisztinek nevezni, látszott, hogy minden egyes kimondott szót komolyan gondol.
– Segítened kell. Nem kell a pénzed, a nagyapám öccse hozzám hasonlóan különc
volt, utálta a kékvérű bandát, és mindenét rám hagyta. Ha nagykorúsítanak,
megkapom a párizsi villáját, és bőven lesz annyi pénzem, hogy eléldegéljek
addig, amíg ki nem találom, mivel akarok foglalkozni.
Látszott rajta, hogy
tényleg mindent jó alaposan átgondolt, akár rá is bólinthattam volna, hiszen az
elmúlt 16 évben is megvolt nélkülem, semmi jogom nem volt arra, hogy beleszóljak
az életébe. Mégis ösztönösen éreztem, hogy a felnőttes viselkedés és a tervek
mögött csak egy kislány van, akinek még nem kellene a felnőttek életét élnie.
- Vicky, ez nem így
működik… Nem is ismerlek, és még csak 16 vagy. Nem vállalhatom ezt a felelősséget…
- mondtam zavartan, ő azonban dühösen nézett rá.
- Persze, végülis akkor
sem kellett vállalnod a felelősséget, amikor felcsináltad az anyámat, és vígan
utaztál is tovább a következő versenyedre… Fogalmad sincs az életemről, és
arról sem, hogy mi a jó nekem – mondta dühösen, én azonban nem hagytam, hogy
kitombolja magát rajtam.
- Higgadj le, mert
hisztivel nem érsz el semmit! – jelentettem ki keményen, és úgy tűnt, ez hatott
nála. – Át kell gondolnom ezt az egészet. Te hetek, vagy hónapok óta tervezgeted
ezt, nekem meg kábé két óra alatt kellett feldolgoznom ennyi információt.
Holnap találkozunk az ügyvédnél, addigra megpróbálom kitalálni, hogy mi legyen.
Tudom, hogy igazat mondasz, de semmit nem tudok rólad… Így hogyan döntsem el,
hogy alkalmas vagy-e az önálló életre?
Egy csepp kétségem sem
volt afelől, hogy Vicky a lányom. Minél jobban figyeltem a vonásait, hallgattam
a hangját, annál egyértelműbb volt, hogy igenis közünk van egymáshoz.
Ugyanolyan idegesen dobolt a lábával, ahogy én is szoktam, és persze ugyanúgy
kellett kikönyörögni belőle az összetettebb mondatokat. Persze nagyon személyes
dolgokról nem volt hajlandó beszélni, de annyit megtudhattam, hogy az általános
iskola befejezése óta magántanuló, nem szereti a sportokat, inkább a zene áll
hozzá közel, és egészen kicsi kora óta zongorázik. Ahogy telt az idő, ő is
elkezdett feloldódni, és rólam is kérdezett pár dolgot. A Forma-1 nem igazán
izgatta, inkább a családomra volt kíváncsi, meg hogy mivel ütöm el az időmet,
amikor éppen nem vezetek. Észre sem vettem az idő múlását, ő azonban hirtelen a
telefonjára nézett, és kapkodva kezdte összeszedni a holmijait.
- Muszáj hazaérnem
kilencre, különben balhé lesz otthon – magyarázta sietve.
- Várj már, hazaviszlek
taxival – mondtam gyorsan, miközben furcsa csalódottságot éreztem, amiért meg
kellett szakítanunk a beszélgetést.
- Nem lehet, nem
akarom, hogy a nagyszüleim megsejtsék, hogy tervezek valamit, mert még a végén
valahogy megakadályozzák – mondta határozottan. – Eljössz holnap az ügyvédhez?
– próbált könnyed maradni, de láttam rajta, hogy feszülten várja a válaszom.
- Ne hülyéskedj,
persze, hogy ott leszek! Ez itt a számom – firkáltam le gyorsan a szalvétára,
és a kezébe nyomtam. – Ha bármi gond van, ezen utolérsz!
- Köszi… Kimi – felelte
zavartan, és már el is sietett. Mire észrevettem, hogy otthagyta a sálját, már
biztosan messze járt, így végül kissé szerencsétlenül én tekergettem össze a
színes ruhadarabot, majd tanácstalanul nézegettem.
Ha valaki tegnap azt mondja, hogy van egy tizenhat éves lányom, vagy kiröhögöm az illetőt, vagy elküldöm a francba, amiért ilyen hülyeségekkel fáraszt. Most viszont minden szülői teher egy pillanat alatt nehezedett rám, és be kellett látnom, fogalmam sincs arról, mit kéne tennem...
Ha valaki tegnap azt mondja, hogy van egy tizenhat éves lányom, vagy kiröhögöm az illetőt, vagy elküldöm a francba, amiért ilyen hülyeségekkel fáraszt. Most viszont minden szülői teher egy pillanat alatt nehezedett rám, és be kellett látnom, fogalmam sincs arról, mit kéne tennem...
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök hogy elkezdtél egy új történetet és nagyon tetszett az első fejezet.
Igazából pár napja találtam meg a másik blogodat és azt a történetet is imádom. Nagyon szorítok Sebiéknek :)
Remélem minél előbb olvashatok mindkét történetből új részt.
Csak így tovább!
Fruzsi
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, hogy írtál, nagyon örülök, hogy tetszenek a történeteim! :) Igyekszem jól haladni mindkettővel, a Rád vártamból holnap (vasárnap) várható a folytatás, az IceBlood pedig a terveim szerint mindig szerdán fog frissülni! :)
Köszönöm szépen még egyszer, hogy írtál!
Orsi